Első bejegyzésem alkalmával köszönteni szeretnék minden olvasómat.
Nem ítélkezek, nem provokálok, nem feltűnösködök. Ez nem a hírnévről és a körberajongásról, nem a tetszikekről és a megosztásról szól.
Ez a blog rólad és rólam szól. Hogy miken mentem már keresztül, megtapasztaltam egy s mást. Ezeket a tapasztalatokat / tapasztalásokat fogom szöveg formájában közölni közvetetten.
Nem kérem és nem is fogom soha kérni, hogy higgy nekem. Sőt ! Azt kérem olvasd el de ne hidd el, a szíved mutatja az utat.
Csak azt hidd el amit saját magad látsz, érzel, ízlelsz, tapasztalsz, a többi sokkal nagyobb eséllyel tud megtéveszteni.
Az én világnézetem nem kell, hogy a tied is legyen. Nem is lehet, hisz ez az enyém, és nem vagyunk egyformák s ez így van jól.
Használd a fejed, mert manapság szinte már csak a gondolkodás a törvényes, és az se sokáig lesz az...
Az emberek sajnos manapság már lusták gondolkodni.
Összefüggést látok a történelem és a mai helyzet között - persze ezt nem olyan nehéz meglátni. Azonban azt már talán igen, hogy mi módon történt mégis ez meg. A módszereket kell felderíteni, a hatásukat semlegesíteni és elindítani a kiszáradó pályára állított MAG újrahajtását.
Azt mondják sokszor, hogy túlbonyolítom a dolgokat. Nem értem. Túlbonyolítás lenne az, hogy egyszerűen...gondolkodok ?
Persze, ha a ,,gondolkodok" szót nézzük, ott van a ,,gond" és az ,,ok" is egy szóban, szóval a gondolkodásban van az oka a gondolatoknak és terhel gonddal is - hisz aggódsz talán afelől, amin gondolkodsz.
Elmondok neked egy titkot: felesleges aggódnod bármi miatt is.
Tudod miért, barátom ? Mert a halálon kívül úgyse történhet veled rosszabb.
És miért baj a halál - hisz reinkarnáció, azaz LÉLEKVÁNDORLÁS van.
A történelem során mindig a halállal fenyegették az embereket...
De a magyar még akkor régön' nem félt. Hisz tudta, ha meghal, megölik úgyis újrakezdheti az egészet. Mint egy videójáték, és a te kezedben van az irányítás, bár a mentés nem lehetséges, ahogy az újratöltés sem, és egy újjraindítás után elég sok idő eljutni abba a korba, ahova előzőleg eljutottunk.
Hát de, sok idő vagy se, 30 év mi a Földnek ? Egy szempillantás milliomod része.
Nincs mitől félni emberek. Aki FÉL az nem EGÉSZ. Hisz benne van a nyelvünkben.
A nyelvünk legyen az elvünk !
Hogy visszakanyarodjak még arra, hogy mire számíthattok:
történelemi események közlése és elemzése, jelen kori történések, jelenségek, jóslatok...
Én csak azt szeretném mondani, amit a jelenlegi életem előtt sok évvel már kimondtak előttem:
MAGmenTŐ
Képek: google.hu

A magyar a teremtés azaz a teremt-ész nyelve.
Bármennyire is fáj egyeseknek ezt tudomásukra venni, főleg azt, hogy nem ők vagy nem csak ők a kiválasztottak... na mondjuk az se mindegy, hogy ki által vagyunk KIválasztva mire...MAGmenTŐ
Képek: google.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése