ISZLÁM

Újra a sötétség kora jön, mint a középkorban ?

Miért kell meghatározott időközönként újabb és újabb vallásokat létrehozni mesterségesen ?
Mert az évszázadok alatt, akik egy-egy vallásban élnek, kiábrándultak, azaz feleszméltek, hogy nem minden-hat-ó az adott vallás papsága, az istenük általában kitalált, de ha még nem is az, a köré épített mese csak sok esetben tudatmódosító szereket használó ember / emberek zagyválkodása, akik túl komolyan veszik magukat.
A másik lehetőség, a szándékos elferdítés.

Meséltem már a zsidókról valamennyit, de az csak a jéghegy csúcsa, amit eddig mondtam róluk. De mindig megjegyzem, ne haragudjatok rájuk, hisz ez a fegyverük ellenünk, a gyűlölet.

Gyűlölet
Gyűl-ölet
Ölésre késztetés, vágy gyűlik az illetőben.

Nekik van az a bizonyos ,,jópofa istenük", név szerint Jáhvé.

De van más, hozzá hasonló elsötétítő teremtmény is.
Nézzünk csak a Közel-Keletre.
Sőt, nem is kell olyan messszire menni: Franciaország, Ausztria, Bosznia, Albánia, Koszovó és még sorolhatnám...
Mi a közös bennük ? Egy métely, pontosan.
A métely neve: iszlám.

Amikor arra kérnek, hogy beszéljek erről a témáról általában röviden megszoktam fogalmazni a lényeget:


Az iszlám pont olyan sötét, mint az abban élő nők burkája.


Végső stádiumú radikális öltözködés nőknél - burka

Lényegében hagyhatnánk is ennyiben, hisz ez mindent elmond. Nézzetek csak arra a ruhadaRABra...
Még a szemet is elfedik a ,,végső stádiumban". Miért ?
Ez is egy jelkép, szerintem.

Ha nem látsz, vak vagy.

De a mai emberek hiába néznek, ha nem látnak.
Mire gondoltam ?
HARMADIK SZEM.


Két szem között, a homlok közepén helyezkedik el a Harmadik Szem

Azt mondjátok nem valódi, kitaláció ez a harmadik szem ?
Ebből látszik, hogy annak még csukva van.
Nyissátok ki, és nagyon gyorsan változik a véleményetek erről, de sok minden másról is.

Miért volt szükség egy olyan vallásra, mint az iszlám ?
Az iszlám nem mai dolog, de mégsem olyan ,,idős" mint a ZSIDÓ-KERESZTÉNYSÉG.
A magyarázat nagyon egyszerű: mindig kell egy újabb és újabb vallás, ami vakságban, rabszolgaságban tartja az emberiséget. Ennyire egyszerű.
Egyházi adó, hatalom fenntartása, emberek sötétben tartása - ez nem mai módszer, nem mai játék már.

A kereszténység nem volt elég radikális már, így létrehoztak egy iszlám nevű vallást, amit a ,,szeretet vallásának" neveznek.
Persze, ők beszélnek szeretetről, mikor mindenkit kiközösítenek, akik nem hisznek Allahban és a hitetlenek ellen ugyebár ,,értelemszerűen" dzsihádot kell folytatni - szent háborút.

SZERERET
SZER-ETET

Ők nem eszik a szert, hanem beetetik velünk a hülyeségüket, mert a ,,fejlett nyugat" mindig is naív volt.
Az, hogy ez is mesterséges folyamat, az tény.
Hiszen most is ez megy a szemünk előtt.
(lásd ITT, ITT, magyarul ITT)
A szent háború folytatódik, egy kis háttérhatalmi játszmával. A Nagytestvér irányít.

Szóval volt ez a Mohhamed aki kitalálta ezt az egészet.
Az Arvisurákban (Árviz-ura) is írnak az illetőről, teljesen rendes alaknak tűnt, segíteni akart...
Na most, hogy ez mennyire igaz, ennyi év távlatából nem tudhatjuk !
Mindenesetre logikát látok benne, hiszen az alamizsnaosztás, szegényeken segítés szép tett.
De aztán jön be a kötelező hitvallás, rendszeres ima, MIND KÖTELEZŐ és rendszerezett.

Ez mihez vezet ? Furán hangzik, de az ember a szokása rabja.
RO-botokká nevelték őket már a középkortól kezdve. Nincs önálló, ésszerű gondolkodásmenetük. Csak fújják azt amit hallottak.

Az idősektől viszont nem tanulhatnak !
Hisz az idősek, akik már sokat megéltek, - és akik rájöhettek, hogy ez meg az a dolog felesleges, ez így nem jó, amazon változtatni kéne, és esetleg pontosan tudják hogyan is lehetne jobb, - ezeket az embereket lenézik, és a házba tartják úgy, mint úgymond fogoly.
Nem hiszitek el ? Nézzetek utána...

Szóval mi kell az iszlámnak ?
Fiatal, tudatlan, életerős és erőszakos emberek, akik erősen lázadó típusok.

De... mi van ha azt mondom, hogy az iszlám többfunkciós befektetés ?
1. Az emberek elvakítása - azok, akik az iszlámban élnek.
2. Az emberek félelelmbe tartása - ezt teszik a radikálisok pl. manapság is: Iszlám Állam.
3. A fehér faj eltörlése - hiszen nincs éppeszű fehérember, akik saját akaratából áttérne. Akik megteszik, abba belekeverik a sáskavért, azaz keverednek a sötét és ostobább arabokkal!

Nézzétek meg, az iszlám mint vallás nagyjából 1300 éve létezik.
Ha a zsidó-keresztény időszámítást nézzük, 2016-ot írunk.
A mi középkorunkba bőven beleesett az 1300-as évek, nemde ?
Ez mit jelent ? Ők MA a középkorukat élik !!!

Tekintsünk vissza MI a középkorunkba:
Nem hiába volt az SÖTÉT-középkor.
Miért ? Mert az egyház irányította a közéletet Európában.
Gondoljatok a sok belharcra, a járványokra, a túlnépesedésre, a sanyaragatásokra, a kínzásokra (amit szerzetesek találtak ki és alkalmaztak!), a rabszolgatartásra, jogok elnyomására, a kényszerházasságokra.
És ott a legrosszabb: az INKVIZÍCIÓ !
Egyértelmű a párhuzam az akkora zsidó-keresztény vallás középkora és a mai iszlám középkora között. Csak más neveket használnak - nincs új a Nap alatt.
Ugyan ez van most az iszlámban is. Ők irányítják a népet. A vallás csak egy eszköz... és sötétségben tartják őket.
Mivel sokan vannak és erőszakosak, megpróbálnak elnyomni másokat is...

A természet törvénye: nincs olyan, hogy egyenlő.
Az oroszlán se tart szavazást, hogy ma egyen-e vagy sem.
A farkas se alszik rosszul a birkák véleménye miatt.
Az emberek között is a gyengébbek bedarálódnak.
A fajok között manapság a gyengébb egyértelműen a fehér
Mesterségesen elnyomott.

Ha ez magában nem lenne elég, egyszerűen nézzük meg a magasztalt ,,szent könyvük" nevét:
K-OR-án.
Ott van az OR szógyök.
Terr-OR.
Szerintetek amikor a TV-ben, streameken, telefonban vagy más helyeken beszámolnak a terrorcselekményekről, hányszor ejtik ki a világon ezt a szót ?
Pontosan azért csinálják a közel-keleti színjátékot, hogy mondogassunk, zavart keltsünk és közbe RETTEGJÜNK egyben!

Az OR és a tükörképe, az RO egy olyan szógyök, ami negatív hullámokat, így zavart kelt a térben.
Kimondásával összekuszáljuk azt is, ami addig sÍk volt. 
(kezdetben vala az Í-ge...)

Nem hiszitek ?
RO-mán
(ROm-mánia)
RO-mbolás
RO-kkant
-mai bi-RO-dalom
RO-ngy
RO-bbanás
RO-mlás
RO-bot
ORO-sz (ez aztán a dupla elROntás) - ó rossz (ó = régi)
OR-szág
OR-vvadász
OR-das (farkas)
mot-OR
kot-OR
OR-kán
bot-OR-kál
OR-dít

érdekesség:
Hun-OR
Mag-OR
E két történelmi és mítikus személy nevébe, talán véletlelnül került bele e ártó szótag ?

ab-OR-tusz
Mily' divatos dolog ez manapság... hányszor használják egy nap ezt a szót... és mikor kimondjuk, zavart keltünk. Talán ezért zavaros az emberek feje a modern társadalomban ?

Ezek közül melyik pozitív jelentésű ?
Egyik sem. De rengeteg ilyen szó van még becsempészve szándékosan mások által a századok alatt nyelvünkbe.
Ne feledjétek, a MAG-yar a teremtés nyelve.

Továbbá van ez az istenük, akit Allahnak hívnak.
A név ugyebár árulkodik mindig!
Nézzük az övét:

ALLAH
AL-LAH 
HAL-AL
HALÁL

Ha ismerjük a rovás szabályait, akkor tudjuk, hogy jobbról balra olvasunk.
Régen is sok mindent kódoltak, nem a második világháború találmánya a kódnyelv.
A magyar nyelv, alapból egy kód-rend-szer.

Szótagokra bontás, szótagok felcserélésre, hátulról előre való olvasás... ezek mind játszanak.

És ha értetlenül álltok ez a szó előtt, gondoljatok bele, mit tart az iszlám:
harcolj a hitetlen ellen, ne sajnáld a saját életed, halj a hitedért, és öld az összes olyat, aki nem iszlám vallású.
Mindkét oldalon csak halnak. Hát mi ez, ha nem a halál vallása és a halál istene ?

Viszont egy dolgot meg kell érteni: ne az embereket hibáztassuk, akik ebben élnek, mert ők is csak áldozatok. Nincs rossz ember, csak tudatlan.



Vissza a blogra >>

Képek: google.hu
MAGmenTŐ

Megjegyzések

  1. Figyelemre méltó, tanulságos

    VálaszTörlés
  2. Szerintem meg nem. Nagyon is értelmes világos látás. A Koránt, a római katolikusok hozták létre. A youte-n meg lehet nézni róla a filmet, (nekem is elvan mentve) Valójában Mohamed sosem létezett. Erről is van egy ezzel a témával foglalkozó tudós, vélemény, a youtube-on, aki, hosszú ideje ezt kutatja, de semmi nyomát nem találja. Egy fantom alak!!! A két filmet meg kell nézni, és levonni a tanulságot. Ez egy nagyon sötét erő. És az Jahve-hez kötődik, a zsidók istenéhez!!!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése